Városlista
2021. június 13, vasárnap - Antal, Anett

Képek | Sport

Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport

2021-05-06 22:47:49

Ismét gyászol a salgótarjáni autósport. Elhunyt a nógrádi és az országos autósport egyik ikonikus alakja Keill József, „Dodi”. Nyugodjék békében. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak.
1954 - 2021

Keill Dodi végleg elszáguldott…

Súlyos veszteség érte Salgótarján és az ország autós sportéletét. 66 éves korában elhunyt Keill József kilencszeres magyar bajnok rali- és gyorsasági versenyző. A népszerű sportember emlékét kegyelettel megőrzi a közönség és az autóstársadalom.
Keill József 1954. december 7-én született Salgótarjánban, ahol hamar eljegyezte magát az autókkal és a versenyzéssel. Suttyomban már nagyon fiatalon részt vett édesapja Škoda MB 1000-esével az akkori idők tiltott éjszakai versenyein.
A tehetséges Keill Dodi számára persze a versenyzés mellett a tanulás is fontos volt: elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetemet, ahol közlekedési mérnöki diplomát szerzett. Jónáschtelepen alakította ki szerelőműhelyét, ahol élete végéig keményen dolgozott, hogy a szenvedélyéhez, az autósporthoz is megteremtse az anyagi és műszaki hátteret.
Ez sikerült is neki! A magas szintű versenyzéshez a nyolcvanas évek második felében tért vissza, amikor a jó emlékű kerek lámpás Zsigulival, Molnár Attila navigátor segítségével 1987-ben, a másodosztályban rögtön az első futamán a kategóriája második helyén végzett.
A következő években változatlan lelkesedéssel vett részt a versenyeken, de – ugyanúgy, mint másokat is – többször megtréfálta a technika ördöge, és ezekből a sokszor bosszantó, máskor humorossá szelídülő történetekből könyvet lehetne kiadni…
Keill Dodi 1990-ben vette meg Turi Tamástól a legendás Suzuki Swiftet, amellyel – már Dániel Tamás navigátorral az oldalán – óriási versenyeket vívott. Ilyen volt az 1990-es Budapest rali, ahol a kategóriájukban a második helyen zárt.
A legemlékezetesebb futamuk azonban az 1991-es idénynyitó Salgó rali volt, ahol – a fehérből sárgává „változó” Suzukival – hazai pályán megnyerték az A7 géposztályt, az abszolút kategóriában pedig a 16. – a magyarok közül a 15. – helyen zárták a már legendaszámba menő versenyt, amelyet a pálya mellett több százezer néző izgult végig. Az idényzáró Mecsek ralin aratott kategóriagyőzelemmel szépen keretbe foglalták az évet, amelynek végén géposztályukban első magyar bajnoki címüket nyerték.
Az 1992-es év rosszul indult, mert a Salgó ralin kiestek, de az év többi része – újra Molnár Attila navigálásával – remekül zajlott. Az első kisbéri ralin – hatalmas esőben, sárban – az A7-es kategóriában az első, az A-ban a negyedik helyen zártak. Ezután Veszprémben sem adták alább, ahol A7-ben szintén behúzták az első helyet, majd a Budapest ralin sem találtak legyőzőre. Így az év végi díjátadáson is az ő nyakukba akasztották az aranyérmet.
Hasonló sikerekkel zajlott az 1993-as esztendő is, amikor Dodi az A7-ben újra magyar bajnok lett. Egyébként ez a három év számított a kiváló tarjáni versenyző fénykorának, amikor a hegyi futamokon is mindháromszor bezsebelte az aranyérmet. Így aztán szépen gyűltek Keill József bajnoki címei.
Az egyre erősödő mezőny azonban technikai megújulást követelt, ezért Dodi beszerzett egy jónak ígérkező Vauxhall Astra GTE gépet. A váltás mégsem jött be, ezért átült a Németországból hozott, később szintén legendássá váló Opel Astra GSI-be, amellyel az 1995-ös idénynyitó Salgó ralin – már Új Gyula navigálásával – az A7-ben fényes győzelmet aratott, abszolútban pedig a 7. helyen végzett. Ez az év továbbra is jól alakult, Esztergomban a 3., a Mecsek ralin a 2. helyen zártak, így az idény végén az A7-ben a második helyet kaparintották meg.
Dodit imádta a közönség, nagyon látványosan versenyzett, egy-egy kanyarvételét rendre óriási üdvrivalgás kísérte, de barátságos, vidám személyiségével is belopta magát az emberek szívébe.
Az 1996-os év sem adott okot a panaszra, hiszen a tarjániak kiválósága – már újra Molnár Attilával – Esztergomban rögtön a nyitányon győzött A7-ben és F–2000-ben. Ezután és Miskolcon is elvitték a pálmát, Veszprémben másodikok lettek, a Mecsek ralin viszont kiestek, így az éves összesítésben az A7-ben és az F–2000-ben is ezüstérmet kaptak.
1997-ben a Salgó ralin abszolútban a 12., az A7-ben a 4. helyre futottak be, majd Kassán a 21., a magyarok között a 13. helyen zártak, A7-ben pedig a 3. helyig jutottak. A Budapest ralin abszolútban ismét a 12. hely jutott nekik, A7-ben pedig a 3. helyre érkeztek be a sokkal jobban szponzorált Turi Tamás és Hényel Gyula mögött. Így az év végén A7-ben a 4., az A-kategóriában a 11., F2-ben pedig a 7. hely jutott számukra.
Ezekben az években a Keill Dodi-féle magányos harcosoknak már egyre nehezebb volt tartani a lépést a kemény gyári technikai háttérrel és óriási szponzorálással működő profi csapatokkal. Az 1998-as év is ennek megfelelően telt, de Keill Dodinak – immár Endrész István navigálásával – futotta még néhány jó eredményre, így Miskolcon abszolútban a 18., A7-ben a 6. helyre futottak be, míg a Budapest ralin abszolútban a 12., a saját géposztályukban a 2. helyet csípték meg. Így ezt az évet A7-ben a 6., A-ban a 15., F2-ben a 9. helyen zárták.
1999-ben – Szorcsik László navigálásával – a Salgó ralin abszolútban a 22., A7-ben a 4. helyre sikerült befutniuk. Jól sikerült a miskolci futam is, ahol az abszolút 26. hely mellé kategóriájukban a 3. hely társult.
Az ezredfordulóra aztán nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet bírni a technikai és pénzügyi versenyt az egyre erősebb – sokszor nemzetközi – hátterű élcsapatokkal. Ebben a szélmalomharcban Dodi mindinkább a kedvét vesztette, és lassanként visszavonult az élvonalbeli versenyzéstől. Az utolsó futamán 2004-ben, Salgótarjánban Lada VAZ gépével az abszolút 61. helyen, H3-ban a 6. helyen zárta aktív pályafutását, amely során kilenc magyar bajnoki címet szerzett.
Keill József ezután a jónáschtelepi autójavító műhelyében tevékenykedett, míg be nem következett a tragédia, amely következtében minden idők egyik legkiválóbb salgótarjáni autóversenyzője 2021. május 6-án elhunyt.
Így most már barátjával, Vajvoda Sándorral az égi versenypályákon száguldanak tovább. Keill József emlékét kegyelettel megőrzik a szurkolók, barátok, tisztelők és versenyzőtársak.

Forrás: N. M. - B. R.

Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport
Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport Ismét Gyászol A Salgótarjáni Autósport