Hírek
2023. November 21. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: NVSzC-TARNÓCZI LÁSZLÓ
Életműdíjat kapott a maconkai asztalosmester.

A Faipari Tudományos Egyesület elnöksége a hazai farostlemezgyártás atyjának tartott Fáy Mihály emlékére alapított életműdíjjal tüntette ki a napokban a maconkai asztalosmestert, Dancsó Jánost.
A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karán tartott díjátadó ünnepségen kiemelték: asztalosmester eddig még nem kapta meg ezt a tudományos elismerést.
Dancsó János szakmája kiválósága, aki műértő gondossággal, precizitással végzi munkáját. A környezetében élők éppúgy számíthatnak rá, mint akár az országos jelentőségű műemlék-épületegyüttesek felújítását végzők. Iskolák, templomok, paloták faszerkezetei, fa belsőépítészeti berendezései szépülnek meg a keze nyomán. A salgótarjáni és bátonyterenyei faipari tanulóink közül sokan az ő műhelyében szerezték meg a szakma végzéséhez szükséges szakmai alapokat. A maconkai asztalosmester a szakképzés megújításának is nagykövete, tanítványai az asztalos szakma legjobbjai, akik európai és világversenyekről is a legfényesebb érmeket szerezték már meg Magyországnak. Munkássága a határon túl élő magyarság körében is számon tartott, a tehetséges fiatalokat felvidéki és erdélyi területeken is szakmai sikerekhez segíti. A Fáy Mihály Életműdíj átvételekor Dancsó János elmondta: éppen tíz éve, hogy az egyetemnek adományozta a Bükkábrányban megtalált, tízmillió éves ősfának egy darabját, akkor nem gondolta, hogy egyszer majd kitüntetettként fog állni ugyanezen a katedrán. A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum vezetése nevében gratulálunk a kiváló szakember elismeréséhez!
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 10. 21:52, vasárnap | Helyi
Amit csak kevesen tudnak róla - Karády Katalin
Az énekesnő apja halála után, nagyon fiatalon, alig 20 évesen hozzáment egy nála jóval idősebb tisztviselőhöz, aki biztos anyagi hátteret biztosított számára. Ennek azonban megvolt s hátránya
2023. December 10. 18:00, vasárnap | Helyi
A havazás miatt kidőlt fák és frontális ütközés!
Huszonnégy alkalommal volt szükség tűzoltói beavatkozásra Nógrád vármegyében az erős havazás miatt.
2023. December 10. 17:01, vasárnap | Helyi
30 éve, 1993. 12. 12-én, 61 éves korában hunyt el Antall József történész és politikus
Milyen körülmények határozták meg az Antall-kormány döntési szabadságát? Az Országgyűlés első ülése előtti napon összeült a MDF képviselőcsoportja, ahol Antall József miniszterelnök a következőket mondta...
2023. December 10. 15:07, vasárnap | Helyi
Ha szereti az olasz slágereket, most figyeljen! 1944. 12. 11-én, 79 éve született Gianni Morandi
Az egyik legsikeresebb olasz énekes, aki 49 millió lemezt adott el. Most és itt együtt, meghallgatjuk a legjobb zenéit!