Városlista
2017. december 14, csütörtök - Szilárda

Képek | Kiállítás

V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25.

2017-12-01 18:06:19

Autó Modell és Makett Kiállítás nyílt a Dornyay Béla Múzeumban

Bár több évtizedes múltra nyúlik vissza Salgótarjánban az autó modell és makett kiállítások sorozata, néhány évig nem állítottak össze ilyen tárlatot a helyi gyűjtők a városban. Az “újkoriak” közül a hétfőn délután megnyitott azonban már sorrendben az ötödik, a kiállításnak ezúttal a Dornyay Béla Múzeum ad otthont.

Kisméretű, játéknak tűnő kiállított tárgyak, de nem játékok… Bár felébresztik a gyermekkor érzését, mégis felnőttes “játékszerek” ezek, különlegességek, értékek. Különleges világ fertőzte meg a kiállítókat, olyan világba kalauzolnak el, amely bár valós elemekből építkezik, a képzelet ezer és ezer soha meg nem élhető kalandot ígér. Szőke Ákos – mint az elmúlt esztendőkben – idén is tanúbizonyságot ad arról, hogy a VW márka szerelmese, Viskárdi Péter ez évben F1-es, WTCC és DTM autókat hozott, ifj. Zengő Árpád többek között egy falusi major, illetve egy járműjavító életképét rendezte be a vitrinekben, Tordai György Salgó Rallye-relikviái pedig immár harmadik éve anyagai a kiállításnak.

Shah Gabriella, a Dornyay Béla Múzeum igazgatója a megnyitón kiemelte: ritka helyzet az, hogy a múzeumi dolgozók a saját épületükben “vendégként” vannak jelen, hiszen ezúttal ők csak a helyszínt biztosítják a meghívott gyűjtők tárlatának – nagy örömmel.

Tóthné dr. Kerekes Andrea, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője – mint a kiállítás fővédnöke – úgy fogalmazott: tisztelettel hajt fejet azok előtt, akik a korábbiakban vállalták és azok előtt is, akik ma vállalják a 32 éves múltra visszatekintő kiállítás megrendezésének nehézségeit és összefognak annak érdekében, hogy a magángyűjteményeket a város lakossága és a múzeumba érkező érdeklődő közönség is láthassa.

Viskárdi Péter a kiállítók nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kiállítás megvalósításához, de külön köszöntötte az autósport ismert helyi képviselőit is, akik szintén megtisztelték jelenlétükkel a megnyitót. Köszönetet mondott Anda Irénnek is, aki fotóinak rendelkezésre bocsátásával színesítette a tárlatot.

Ha pedig említettünk kalandokat és ralit is: az autósporthoz és Salgótarjánhoz az eredeti méretarányú “játékszerek” kötik a megnyitón megjelent vendégeket, így ifjabb Tóth Jánost, Turi Tamást és Tóth Imrét, aki mindkettejük oldalán navigált.A két pilóta egy meglepetésben is részesült: Viskárdi Péter a kiállítók és egy budapesti makettkészítő nevében és jóvoltából egy-egy éppen a napokban elkészült autómodellt kapott ajándékba, melyek pontos másai 2005-ös versenyautóiknak. Az ismert pilóták is hoztak “ajándékot”: egyéni relikviáik – többk között kupák, ruházatok – is színesítik a tárlatot.

A kiállítás 2018. február 25-ig látogatható a Dornyay Béla Múzeumban.

Forrás: 3100 K. I.

Immár V. Alkalommal Rendezhetjük Meg Az Autó Modell és Makett Kiállítást. A Kiállítás Ismét Kibővül: A Salgó Rally Történetével. Meghívott Sztár Versenyzők: ifj.Tóth János Hétszeres Abszolút Magyar Ralibajnok, és Turi Tamás Sokszoros Magyar Ralibajnok, Négyszeres Közönségkedvenc Pilóta. Mesélnek A Multról, Illetve A Jelenről. Reméljük Megint Sok Látogatót Csalogatunk Be A Dornyay Béla Múzeumba 2017. December.4 - 2018. Február. 25. Közt. Mindenkit Nagyon Sok Szeretettel Várunk.

V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25.
V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25. V.AUTÓ MODELL MAKETT KIÁLLÍTÁS 2017. 12. 04 - 2018. 02. 25.