Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Október 23. 08:30, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Vesztett a Fidesz: lefokozták Salgótarjánt

Vesztett a Fidesz: lefokozták Salgótarjánt

Salgótarjánból Balassagyarmatra kerül át Nógrád megye önkormányzatának székhelye - döntöttek a testület alakuló ülésén szerdán.

Az új testület szervezeti és működési szabályzatának tárgyalásakor Barna János (Fidesz-KDNP) alelnök javasolta a székhely áthelyezését. Az újonnan megválasztott elnök, Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP) viszont hangsúlyozta: nem támogatja a javaslatot, és ezt kéri a közgyűlés tagjaitól is.
Egyrészt dörgő taps és ünneplés, másrészt nagy döbbenet fogadta, amikor a képviselők - 8 igen, 1 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett - az áthelyezésre szavaztak a salgótarjáni megyeházán.
A többoldalas javaslatot az ülésen osztották ki. Barna János érvei között szerepelt, hogy a választási eredmény alapján legitimitásukat hatvan százalékban Nyugat-Nógrád polgárainak köszönhetik, és ez 1994 óta így van, hiszen a megyeszékhely városok nem is szavaznak a megyei közgyűlés összetételére.
Sorolta azt is, hogy a korábbi intézményfenntartói, szakhatósági feladatok miatt ezer szállal kötődött a megyei önkormányzat a megyeszékhelyhez, de ez ma már "nem releváns", a párhuzamos területfejlesztési jogszabályok pedig kiemelik a megyei rendszerekből a megyeszékhelyeket, azoknak külön keretet biztosítanak.
A fideszes alelnök emlékeztetett, hogy Balassagyarmat 1785 és 1949 között Nógrád megye székhelye volt, és ettől egy politikai döntés fosztotta meg. "A történelemben ritkán adódik olyan pillanat, amikor vér és veszteség nélkül lehet igazságot szolgáltatni. Hölgyeim és uraim, ez a pillanat most eljött. ( ...) Engedjenek a történelmi pillanatnak, pártokon és ideológián felül egyesítsük újra Nógrád megyét (...), írjanak közösen történelmet!" - szólította fel az alelnök a képviselőket, és hozzátette: egyhavi javadalmazását felajánlja a költözés és egyéb feladatok finanszírozására.
Elsőként Boldvai László (MSZP) kért szót, aki közölte, sem az időszerűségét, sem a megalapozottságát nem látja a javaslatnak, és nem kíván részt venni a további munkában, majd el is hagyta a termet.
Ezután Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat alpolgármestere arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a város a vármegyeházán ingyenesen ad helyet a megyei közgyűlésnek és az önkormányzat irodáinak, erről 30-án döntenek, ha a megye elfogadja a székhelyváltoztatást.
Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés új elnöke hosszan érvelt az "előkészítetlen, átgondolatlan" javaslat ellen. Törvényességi szempontból aggályosnak nevezte, az előzetes hatásvizsgálatot pedig hiányosnak tartotta. Hiányolta a széleskörű vitát és az előzetes egyeztetéseket, valamint azt, hogy ez a megye lakosaira, intézményhálózatára, közigazgatási, közlekedési struktúrájára is hatással lehet, és ezeket sem mérték fel.
Az elnök tíz perc tárgyalási szünetet kért, majd kétszer is szavazásra tette fel a kérdést; először kilencen, másodszor nyolcan szavaztak igennel.
Nógrád megye önkormányzatának képviselői nem politikai, hanem területi alapon voksoltak: öt Fidesz-KDNP-s mellett egy MSZP-s és két jobbikos politikus támogatta a balassagyarmati székhelyet.
Az MTI által megkérdezett politikusok mindegyike cáfolta, hogy az áthelyezési javaslat hátterében az állna, hogy Salgótarjánban baloldali többségű önkormányzat nyert, valamennyien azt mondták, az ülésen elhangzott érvek miatt szavaztak így.
Nógrád megye önkormányzata 15 taggal alakult meg szerdán, kilenc Fidesz-KDNP-s, három jobbikos, két MSZP-s és egy DK-s képviselő szerzett mandátumot. Skuczi Nándor elnök mellett - az előző ciklushoz hasonlóan - Barna Jánost választották főállású, a KDNP-s Bablena Ferencet pedig társadalmi megbízatású alelnökké. Utóbbi nem tagja a közgyűlésnek, a munkában tanácskozási joggal vehet részt.
Az ülés elején köszönetet mondtak és a megye zászlaját adták át Becsó Zsoltnak (Fidesz), az utóbbi két ciklus elnökének, aki országgyűlési képviselőként már nem indult az önkormányzati választáson.

Címkék: fidesz

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 17:40, csütörtök | Helyi

NGM: az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg.

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

2024. Április 18. 17:00, csütörtök | Helyi

EM: Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)

2024. Április 18. 16:30, csütörtök | Helyi

Adagolásjelölési hiba miatt kivonják a forgalomból egy epilepszia kezelésére szolgáló gyógyszer két gyártási tételét-

Adagolásjelölési hiba miatt kivonják a forgalomból az epilepszia kezelésére szolgáló egyik gyógyszer két gyártási tételét

2024. Április 18. 16:16, csütörtök | Helyi

Influenza - NNGYK: 9800-an fordultak orvoshoz a múlt héten.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 8-14. között 9800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK)